Termék brandek és koncepciók

ELEMÜNK AZ IMPRESSZÍV KREATIVITÁS. A piaci igények ismeretével rengeteg ötleten és koncepción dolgozunk. Itt nem csupán a dizájnt, hanem a beletehető márka filozófiáját küldetését, és célját is meghatározzuk, kidolgozzuk.

Ezért alkottuk meg és adtuk közre azokat a már előre előkészített terveket, és elképzeléseket, ami talán épp mások álmait fogja valóra váltani.

A megvásárolható márkakoncepciók és ötletek egy olyan lehetőséget kínálnak az érdeklődőknek, ahol a tervezési idő jelentősen lecsökken, miközben annak minősége mit sem változik. Mindezt pedig a piaci tervezési árak TÖREDÉKÉÉRT.

 

Az itt található koncepciótervek tulajdonjoga és teljes fájlkészlete a termék megvásárlásával átruházásra kerül az új tulajdonos számára vagyis: 

  • Megkapja a már nyomdakész anyagokat ( logó, címketervek stb.), azok szerkesztői fájljaival együtt.

  • megkapja a márka leírását, történetét, és a marketinghez szükséges olyan alapokat, amikkel akár már ö maga is el tudja kezdeni ismertté tenni a márkát.

  • a vásárlással megkapja a jogot arra, hogy átszínezzük, vagy bizonyos mértékben átszerkesszük számára a teljes arculatot, illetve a számára megfelelő módon átírjuk például a logót.

  • kérésre olyan mértékben kidolgozzuk számára az egész ötletet, amilyenre szeretné - legyen szó plusz dizájnanyagok megtervezéséről, vagy épp a hozzákapcsolható weboldal felépítéséről. (ezek nem mindegyike tartozik az árba- megbeszélés tárgyát képezi)

  • garanciát vállalunk, arra is, hogy ezek a tervek soha sehol eddig nem voltak felhasználva, kizárólag a leendő vásárlója rendelkezik annak felhasználási jogával.

A kategóriában 1 termék található.
  • Taste box koncepció DIGITÁLIS anyag

    Taste box koncepció DIGITÁLIS anyag

    Egyedi árucikk (utolsó darab)!

    A Taste Box színvilágának ötletét az egyik megrendelőnk adta, akinek ez a pink szín volt a kedvence. Az IMP tervezőjének annyira megragadta a fantáziáját a pinkkel való lehetséges munka, hogy elkészítette egy vagány, kicsit a retro időket…

    80 000 Ft